események, információk oktatók kutatás képzésnappali levelező leendő hallgatóknak egyesület
Képzés

Az alapképzési szak megnevezése: andragógia
Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint: alapfokozat (bachelor, rövidítve: BA)
Képzési idő: 6 félév

szakiránycélok, követelmények történet
Szakirány

Andragógia BA szak szakirányok

  • Művelődésszervező
    Képzési cél: Olyan szakemberek képzése, akik a nevelés- és művelődéstudományok, a pszichológia, a szociológia, a jog, a közgazdaságtan, a vezetéstudomány területén szereznek ismereteket.
    Megszerzett tudásukkal a munkaerőpiac számos területén helyezkedhetnek el. Várják őket az állami és önkormányzati intézmények, a vállalkozói és nonprofit szféra. Szakirányú felkészültségüknek megfelelően képesek a kultúraközvetítés különböző intézményeiben, szervezeteiben, közösségeiben a művelődés, a felnőttképzés/munkaerőpiaci képzés színterein elemző, értékelő, szervező, tervező és irányítói feladatok ellátására. A képzés során kapcsolatba kerülnek a munka világának szereplőivel, ahol az elméleti ismereteiket a gyakorlatban is kipróbálhatják, bizonyíthatják szociális és szakmai kompetenciáik meglétét. Alkalmasak lesznek animátori, tanácsadói, segítői, szervezői, a humánerőforrás-gazdálkodással összefüggő munkakörök betöltésére.
    A végzettek megfelelő mélységű és szélességű tudással rendelkeznek a képzés mesterfokozaton (MA) történő folytatásához is.
    Az andragógusok az alapfokozat birtokában ismerik az andragógia területéhez és a választott szakirányhoz kapcsolódó diszciplínák személyiségfejlesztéssel, felnőttképzéssel, a felnőttek tanulásával és művelődésével kapcsolatos elméleteit, módszertani és didaktikai elveit, a képzés, tanulás, a kultúraközvetítés hazai és nemzetközi feltételrendszerét.
    Ismerik az új információs és kommunikációs technikákat. Segítségükkel idegen nyelven is képesek a hatékony információszerzésre, kommunikációra, prezentációra. Személyes, szociális és szakmai kompetenciáik révén alkalmasak a felnőtt ember megújulási, fejlődési törekvéseinek intézményes és személyre szabott segítésére, támogatására a mindennapi élet különböző területein, illetve a munka és a kultúra világában.

  • Felnőttképzési szervező
    Képzési cél: Olyan szakemberek kibocsátása, akik szerteágazó ismereteket szereztek a felnőtt személyiségéről, a felnőttkort meghatározó pszichikus és szociokulturális, szocioökonómiai struktúrákról. Ismereteket kapnak a hazai és a nemzetközi gazdasági, munkaerőpiaci, oktatás- és szociálpolitikai folyamatokról, trendekről, az egész életen át tartó tanulás formális, nem formális és informális módozatairól. Hasznos ismeretek birtokában képesek eligazodni a munka világa, a humán erőforrással kapcsolatos makro- és mikroszintű elvárások között. A munka világába lépve küldetésüknek tartják majd a hátrányos helyzet, a szakképzetlenség, a tanulatlanság és a digitális szakadék okozta nehézségek csökkentését, a társadalmi szolidaritás erősítését.

Szakirányú továbbképzés

  • Civil szervezetek tanácsadója
    A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a hazai nonprofit szektor strukturális, funkcionális, statisztikai, jogi, szociológiai áttekintésére, a nemzetközi példák hazai adaptációjára, az ágazati gondolkodás/szemlélet mellett/helyett a szektorközpontú gondolkodásra és ezt a tudásukat alkalmazni tudják a következő területeken; a környezetükben lévő „alvó”, esetlegesen vagy nehezen működő, valamint az induló civil szervezetek segítése a szervezetfejlesztésben, a projektmenedzselésben, a demokratikus részvétel kialakításában, a(z) (ön)kormányzattal való együttműködésben, a közszolgáltatások előállításának kormányzattól való átvételében, a helyi nyilvánosság megteremtésében, a  pályázatírásban, az önkéntesek mozgósításában, valamint a professzionálisan működő, munkaszervezettel rendelkező nonprofit szervezetek menedzselésében.

Felsőfokú szakképzés

  • Közösségi- civil szervező
    A képzés leírása: A szakon végzettek speciális tudásuk révén képesek kistelepülések, településrészek, intézmények, szervezetek és közösségek művelődési folyamatait tervezni, szervezni, koordinálni és továbbfejleszteni. Olyan kultúraközvetítők lesznek, akik széleskörű szaktudományi és gyakorlati ismeretek birtokában, képesek a helyi társadalom sajátos és változó szükségleteinek megfelelő tervező, szervező, irányító, valamint animátori szerepet vállalni szűkebb és tágabb környezetük művelődési folyamataiban. A szélesebben értelmezett kultúraközvetítő funkciók ellátására, a legtágabban értelmezett művelődési folyamatok tervezésére, irányítására szervezésére készítjük fel a hallgatókat. Így kulturális vállalkozások indítására, információs központokban, kulturális egyesületekben, szervezetekben történő tevékenységre, specializációi révén könyvszakmai, filmterjesztői-filmforgalmazási, oktatásszervezői munka vállalására is alkalmassá válnak.