Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Weboldalunkon közzétett hírek gyűjtőoldala

A bajai Eötvös József Főiskola tizenegyedik alkalommal rendezte meg a nagy múltra visszatekintő Tantárgy-pedagógiai Nemzetközi Tudományos Konferenciát 2024. április 10-11-én.

XI. Tantárgy-pedagógiai Nemzetközi Tudományos Konferencia az EJF-en

2024-04-12

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. 

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás.

2024-04-10

I. évfolyamos tanító szakos hallgatók utaztak 2024. március 27-én Bátaapátiba. A pedagógushallgatók kulturális programon vettek részt, valamint felkeresték a Radioaktívhulladék-tároló Látogatóközpontját. 

Szakmai tanulmányút Bátaapátiba

2024-04-03

Tisztelt Hallgatók! 

Az Eötvös József Főiskola intézményi előválogatót szervez a Kányádi Sándor versmondó és a Szép magyar beszéd versenyek országos döntőire.  

Az előválogatót 2024. április 17-én, 13 órától rendezzük meg az A/88. teremben. 

Szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatókat, a felsőoktatási intézmények számára kiírt felhívásokat a következő linkekre kattintva tekinthetik meg: 

2024-04-02

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk hallgatóinknak, oktatóinknak, munkatársainknak és honlapunk minden kedves látogatójának!

Húsvéti üdvözlet.

2024-03-28

A Miskolczy Szakkollégium minden félévben kedvez az irodalomkedvelőknek, akik ezúttal dr. Fazekas Sándor irodalomtörténésszel, műfordítóval találkozhattak 2024. március 26-án az Eötvös József Főiskolán. 

Dr. Fazekas Sándorral a Shakespeare-szonettek újrafordítójával dr. Bordás Sándor főiskolai docens beszélgetett.

2024-03-27

Kelemen Áron sajtófotósnak Kontextus nélkül címmel nyílt kiállítása 2024. március 21-én az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában.

Kelemen Áron sajtófotósnak nyílt kiállítása a Kortárs Galériában

A fotográfus neve ismerősen cseng a bajaiaknak, hiszen munkáival rendszeresen találkozhatnak a Bácskai Napló közéleti magazinban, a városi hírportálon, annak közösségi médiafelületein. 

2024-03-25

A partnerség tovább folytatódik, újabb együttműködési megállapodást kötött 2024. március 20-án az Eötvös József Főiskola a Bajai Szakképzési Centrummal és intézményével, a Türr István Technikummal, ahol óvodai nevelők képzése kezdődik meg okleveles technikusképzés formájában. A szakmát elvégzők számára egyenes út vezet majd a főiskola által kínált óvodapedagógus alapszakra.

Az együttműködési megállapodást aláíró felek.

2024-03-21

Tisztelt Hallgatók!

A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda szervezésében Bajára látogatnak a Kelet-Szarajevói Egyetem Pedagógusképző Karának képviselői. Partnerintézményünk 2024. március 25-én, hétfőn 10 órától az A/93. teremben bemutatkozó előadást tart, amely során megismerhetik a bosznia-hercegovinai egyetemet, az általuk kínált pedagógusképzéseket és a nemzetközi mobilitási lehetőségeket.

Szeretettel várjuk Önöket a programra!

2024-03-19

Az Eötvös József Főiskola Miskolczy Szakkollégiuma irodalmi beszélgetésre hívja a főiskolai polgárokat és minden érdeklődőt. Vendégünk dr. Fazekas Sándor a Shakespeare-szonettek újrafordítója lesz, akivel dr. Bordás Sándor főiskolai docens beszélget.

Dr. Fazekas Sándorral a Shakespeare-szonettek újrafordítójával dr. Bordás Sándor főiskolai docens beszélget.

2024-03-18