Ökológiai kihívások és demokrácia: a helyi közösségek szerepe a fenntartható jövőben
Sallee-Kereszturi Barbara humánökológus volt a Miskolczy Szakkollégium vendége 2026. október 13-án. A komoly gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező természetvédelemmel és közösségfejlesztéssel foglalkozó szakértő Ökológiai kihívások és társadalmi döntések az Európai Unióban - mennyire tartós a demokrácia? címmel tartott előadást, mely arról szólt, hogy miként egyeztethetők össze az ökológiai feladatok a sokszor széttartó társadalmi érdekekkel és a demokratikus részvétel követelményeivel.
Előadásában hangsúlyozta, hogy kiemelt jelentősége van ebben a helyi közösségek tudásának és cselekvési lehetőségeinek. A környezeti intézkedések tartósságához szükséges, hogy az érintettek értsék a döntések indokait, részt vehessenek alakításukban, és a szabályok következetesen érvényesüljenek. Közérthetően mutatta be az érdeklődő hallgatóknak, hogyan kapcsolódnak össze az európai célkitűzések a települések, helyi közösségek mindennapi döntéseivel. Az előadás arra is ráirányította a figyelmet, hogy a demokrácia jövője és a természetvédelem sikere összefügg: a hosszú távú környezeti felelősségvállaláshoz bizalomra, együttműködésre és érdemi társadalmi párbeszédre van szükség. Az előadó egy osztrák, egy német és egy hazai ún. tanuló térség példáján keresztül tette szemléletesebbé és érthetőbbé a feladatot.
Az előadást pódiumbeszélgetés követte, melyen Sallee-Kereszturi Barbara humánökológus és Póla Péter közgazdász, az EJF főiskolai tanára az ökológiai válság társadalmi-gazdasági következményeiről vitatkozott. Abban egyetértettek, hogy az edukációnak kiemelkedő szerepe kell legyen a komplex problémák kezelésében és a helyes demokráciafelfogás elterjedésében, a civil kurázsi megerősítésében.